Bevallom, én nagyon szeretem ezt az évszakos körforgásban gondolkodást és a bakancslista készítést, így mindig szánok erre egy kis időt, hogy megálmodjam az útirányt. Ez idő alatt már kialakult egy kis rutinom, amit most megosztok Veletek is. Én így szoktam:
- lépés: Először fogok egy nagy papírt és felírok mindent, ami eszembe jut. 3 főbb részre szoktam bontani, és összeírom az alábbiak szerint: helyek, ízek, élmények.
-
lépés: Bekarikázom a fókuszpontokat, azt a pár legfontosabb dolgot, amit mindenképp szeretném, ha megvalósulna.
-
lépés: Végiggondolom azt is, hogy mikor fér bele kb. az életembe. Jól látható helyen tartom, és amikor tervezem a programjainkat, végiggondolom az adott hetemet, hónapomat, akkor figyelembe veszem. Ha eszembe jut vmi, akkor kiegészítem. Hajlamos vagyok túlzásba esni és több minden összegyűjteni, mint ami belefér (főleg a helyszínek terén), de ezt úgy fogom fel, mint egy inspirációs lista. Nem baj, ha nem valósul meg mind, ha csak a 70%-ot megvalósítom, már az is tökéletes. A lényeg a mindennapokban megélt élmények. :-)
+1: Kisgyerekes anyukaként mindig fogalmazok meg saját és családi élményeket is. Az utóbbiba bevonom a többieket is, közös programnak is remek. A gyerekek is élvezik és szeretik ezt.
Most a május első hétvégéjén például egy régi vágyam vált valóra: ellátogattunk Dobogókőre. Ez volt az a pont, ami már évek óta szerepelt a bakancslistámon, de eddig nem jutott rá sor. Idén amikor átnéztem a tavaszi bakancslistám, betettem ezt is a 2. lépésben említett, bekarikázott prioritások közé: azt kértem szülinapomra a családtól, hogy látogassunk el ide egy hétvégére.
Az idei nálam valahogy így néz ki:
- helyek: Dobogókő - Szentendre - Duna; Balatoni Madárkert
- élmények: séta a tavaszi erdőben legalább 2x, séta a tavaszi Balaton-parton, medvehagymagyűjtés a gyerekekkel, Húsvéti készülődés a gyerekekkel, tavaszi virág ültetés/kert csinosítás, olvasás a szabadban, húsvéti/tavaszi grillparty a barátokkal, séta Iregszemcsén a kertben a szülőházban, meditáció a szabadban, érezni a tulipán- és gyöngyvirág illatát (imádom az illatukat, a két kedvenc virágom), Hatszínvirág tavaszi napló kitöltése a teraszon, vacsi a teraszon, piknik az udvaron. Lehet már nyárra tolódik, de egy ideje szemezgetek egy nagyon szimpatikus programmal: virágkóstolás a Titkos Kertben Velencén
- ízek: medvehagyma, eper, cseresznye, spárga, friss sóska-spenót, zöldturmix friss, limonádé szezon megnyitása a teraszon (sok gyümölccsel, rózsavízzel), házi bodzaszörp készítés, eperlekvár projekt
Ötletek és néhány inspiráló kérdés a saját listád elkészítéséhez:
- Miket szeretsz a tavaszban?
- Mik azok, amelyeket szeretnél átélni ebben az évszakban?
- Mik azok az ízek, amelyeket szeretnél megkóstolni? Mik azok az ételek, amiket szeretnél elkészíteni?
- Mik azok a helyek, ahova szeretnél eljutni?
- Kikkel szeretnél időttölteni?
Gondold végig azt is/jelöld be, hogy mik a legfontosabbak, és hogy mikor volna időd rájuk!
Valósíts meg a listádból a héten legalább egyet!
Ha szeretnél picit jobban elmélyedni a témában, és eltölteni egy nyugodt órát önmagaddal, és megálmodni az előtted álló hónap irányát, időt szentelni arra, hogy figyelj önmagadra, a vágyaidra, és hogy mi az, amit szeretnél megteremteni, létrehozni, behívni az életedbe, szeretettel ajánlom figyelmedbe a Hatszínvirág Önimereti Naplóink Évszakos kiadását, ahol az írás és a meditáció és pár jól irányzott kérdés és gyakorlat segít, hogy tisztábban lásd az irányt és újra kapcsolódj önmagadhoz. Használhatod évszakonként, 3 hónapra rátekintve, de 1 hónapos időszakra is kiválóan alkalmas. Itt tudhatsz meg többet erről.
Ha inspirálónak találtad ezt az írást, és szeretnél értesülni az új Hatszínvirágos cikkek megjelenéséről iratkozz fel a Hatszínvirág Hírlevelekre, ahol egy csokorba összegyűjtve kiküldjük a friss programokat, lehetőségeket és írásokat havi 2-4 alkalommal.
Ha szeretnél hetente többször, rövidebb inspirációkat kapni tőlünk kövess minket FB-on és Instán, ahol rövidebb egészség-, kreatív- és harmónia tippek, könyvajánlók, inspiráló képek, idézetek, zenék, gondolatébresztő kérdések várnak Rád.
Szeretettel,